Díj #1

Köszönöm, hogy már két rész után kaptam két díjat is :) Nagyon örülök nekik :)

#2. - Just hang out with us

Április van. Több hónap telt el az első naplóbejegyzésem óta. Pontosabban három hónap és nyolc nap. Igen, számolom a napokat, amik hihetetlen gyorsan telnek el. Ruth jobban van, de fél tőlem. Nem tudom miért, de fél. Akárhogy próbálom kiengesztelni, nem megy. Hiába a több ezer bocsánatkérés, a sok levél, a megannyi ajándékcsomag és az órákig tartó beszélgetések, ezek nem segítenek. Ő továbbra is tartja a méteres távolságot. Már öt hónapja meg sem öleltem. Hiányzik, de azt hiszem ez az április valahogy más. Mármint úgy értem kezdem elfelejteni őt. Én azt gondolom mindent megtettem azért, hogy visszanyerjem a bizalmát, de ő nem él vele. Vagyis nem csak én gondolom így, hanem Wren, Louis, a srácok is ezt mondták. A pszichológus nem tudom mit gondol, hiszen hetek óta nem voltam nála. Talán így jobb. Az életem kezd visszaállni a régi állapotába, legalább is azt hiszem, hogy hamarosan, lassan és óvatosan rátérek arra a pályára. Ennek az egyik nagy részét a rajongóimnak köszönhetem. Ha ők nem támogatnak annyira amennyire teszik, akkor talán a pszichológiai osztályon ülnék testhez kötözött kézzel. Persze ezek a támogatások nem érnek fel a srácokéhoz. Ők tényleg minden lehetőt megtettek azért, hogy újra jobban érezzem magam. Ők tudják, hogy mennyire megviseltek a történtek. Nehéz volt feldogoznom, talán még most is az. Nagyon köszönöm az összes támogatást mindenkinek, és azt hiszem most már tényleg egy fokkal feljebb léptem 8 hónap után...

A srácok azt kérték tőlem, hogy menjek el velük valamerre beülni valahova, "lógni velük". Beleegyeztem. Legalább is azt hiszem, mert félálomban voltam. Még mindig abban vagyok. Vagyis az ágyamban vagyok, azt tudom. A többiben már nem vagyok olyan biztos. Óvatosan felültem az ágyamban és átfutott a tegnap este az agyamban. Egy lány volt nálunk, vagyis A lány volt nálunk. Emilynek hívják. Ő csodálatos, kedves, szép és sorolhatnám. Ha van tökéletes lány, akkor azt hiszem ő az. Egy dolgot leszámítva: azt a "pasifaló" dolgot. Ha a számomra tökéletes lányra gondolok, akkor nem egy partyállat jut eszembe, hanem egy visszahúzódóbb, mégis nagyszájú szőke lány. Bár azt hiszem Emilynek ezt az egyetlen egy dolgot eltekinthetem. Vele a dolgok hónapokkal ezelőtt kezdődtek, Januárban, amikor Louval - a stylisttunkkal - eljött hozzánk egy koncert előtt. Első látásra azt gondoltam, hogy 'Hú, ő csodálatos lehet!', és beszélgettünk, sokat, majd rájöttem, hogy tényleg az. Azóta volt 3 pasija, akikkel már szakított és mind a három eset után hozzám jött megbeszélni a dolgokat. Rosszul esett végighallgatni, ahogyan arról beszél, hogy így meg úgy szerette őket - mikor szerintem nem így volt -, miközben azt hiszem én őt szerettem/szeretem.
Szóval... Felkeltem és arra gondoltam, hogy Emilyvel beszélgettem tegnap este. Arra gondoltam, hogy 'Most elmondom neki és semmi sem állíthat meg!', de gyáva voltam. Ő nem az a lány akinek csak azt mondod, hogy 'szeretlek' és beléd szeret, hanem érte úgymond meg kell dolgozni. Nevetségesen hangzik, de úgy gondolom, hogy akkor igazi a szerelem, ha tudsz harcolni érte. Épp ezt akarom megtenni. Ha egyáltalán megmerem.. Még régebben Zayn mondta, hogy ő úgy levett egy lányt a lábáról, hogy leírta előre amit mondani akar neki és azt elmondta lánynak. Nála bevált... még nyolcadikban. Ezért megpróbáltam. Leültem az asztalhoz és leírtam azt a szöveget ami talán lenyűgözné őt, és addig nem mentem le a srácokhoz míg kész nem lettem. Nehéz dolog volt, de sikerült. Már csak be kellett gyakorolni és az este folyamán még sikerülhet is ez a dolog.
Igen, ez úgy hangzik mintha nem egy lépcsőfokot léptem volna feljebb, hanem a "Liam a csajozó szinten van" fokon lennék. Ez egy kicsit furcsa, nem? De, igen, az. De megsúgom, hogy azért mert nem úgy mutatom ki mint régen, attól még fájhat, és fáj is, de már megtanultam kezelni, és azt hiszem jól megy.
_

- Jó reggelt, már legalább egy órája keltettelek fel. Visszaaludtál? - szólalt meg Niall a kanapéról.
- Igen.. Uhm, azt hiszem - dörzsöltem meg a szemeim és az irományomra gondolva a konyhába vettem az irányt, ahol Eleanor rakodta el a tányérokat - Szia, nem úgy volt, hogy ma Louis nálatok lesz?
- Hello, de igen, csak hazajött reggel a telefonjáért én pedig megláttam ezt a disznóólt és azt gondoltam, hogy 'Emily biztos itt volt' - nevette el a mondat végét. Igen, azt hiszem Eleanor nincs oda a lányért. Ez egy kicsit rosszul esik, de ugyan már, nem kell mindenkinek szeretnie őt. Az is elég ha én azt teszem.
- Oh, ennyire kiszámíthatóak az ilyen dolgok nálunk? - néztem a hűtőbe és kivettem egy jeges kávés tubust.
- Eléggé nagyon - mosolygott rám, ekkor hátulról belépett Louis és adott egy puszit a barátnőjének, míg én a pultnak dőlve iszogattam azt az elég rossz ízű valamit.
- Mehetünk? - a lány válaszul bólintott és elrakta az utolsó poharat a szekrénybe a többit pedig szerintem ránk hagyta - Hát akkor este kilencre itt vagyunk, Liam. Szia - válaszul szintúgy bólintottam és az elköszönést pedig letudtam egy a-szám-tele-van-ezzel-a-kávé-löttyel-ezért-nem-tudok-beszélni-szóval-ha-a-tubussal-a-kezemben-intek-akkor-menő-is-vagyok-és-kedves-is dologgal, vagy mivel..
_

Hát, itt vagyok a bulinak nevezhető dolgon. Emily is itt van. Mindenki itt van, aki fontos. Vagy is ők benn vannak, én meg egy sikátorban beszélgetek magamnak, ahol senki sem hall. Akikkel eddig találkoztam azt mondták, hogy megviselhettek  történtek, hiszen nagyon sokat változtam. Én letudtam annyival, hogy 'Változnak az idők, ahogy én is. Felnőttem". Ők csak egy rossz tekintettel elmentek emellett. Nem mondom, hogy rosszul esett, de azt se, hogy ez a világ legjobb dolga. Ráadásul Emily a találkozásunk óta a negyedik fiúval töltette be 'Emily pasija vagyok' nevű helyet. Így hát egy kis magányra volt szükségem, hogy el-e mondjam a lánynak azt a levelet, vagy ne. Úgy döntöttem megpróbálom a saját szavaimmal is....Hangosan.
- Em... Emily.... Én csak... Úgy értem, mi lenne... A francba! Ez nem megy! Szóval... Te lenyűgö... - mormogtam össze vissza, néha talán sikerült egy értelmes szószerkezetet kiejtenem a számon, mikor valaki közbe vágott.
- Te kinek beszélsz? - a hang hallatán hirtelen megfordultam. Egy lány volt az.
- Úristen, te.. Jó ég! Megijesztettél - néztem körbe egy kétségbeesett arccal.
- Bocsánat - próbálta visszafojtani a kacaját.
- Nem! Nem.. Nem kell. Csak azt hittem egyedül vagyok - próbáltam a helyzetet kevésbé kínossá alakítani. Nem mondom, hogy lehetetlen volt, de az én esetemben a kilencven százalékot megüti ennek az esélye.
- Szóval magadba beszéltél - ült ki a lány arcára egy széles mosoly.
- Igen, mondhatjuk annak is - kezemet beledugtam a farmerom zsebébe, és elkezdtem a lábammal rugdosni a köveket. Ideges voltam. Bár ki ne lenne az ilyen helyzetben?!
- Tudod kinek a party-ja ez? - mutatott a háta mögött lévő kapura amin túl egyszerre mocskos és szórakoztató dolgok történtek.
- Nem egészen. Te?
- Nem, én csak a barátnőimmel jöttem. Sőt nem is barátnők, inkább mondanám őket bulipicsáknak.
- Igen, a srácok akikkel én vagyok, azok a bandatársaim és a legjobb barátaim, de azt hiszem leitták magukat seggrészegre, amit azt hiszem most éppen kihagynék - a mondatom végére a lány már a kapunak dőlve állt.
- Akkor miért jöttél el, ha nem akarsz részeg lenni? Elvégre ez a bulik lényege.
- Mert miért ne jöttem volna el? Csak egy kis szórakozás. Te miért jöttél el? - elkezdtem fel alá járkálni, amit a még számomra ismeretlen nevű lány kitartóan nézett.
- Nem tudom. Nevetni. De nem pasit keresni. Mert tudod, a velem egykorú lányok mindig pasit keresnek itt, de én nem. Van barátom, vagyis van valakim. Inkább olyan haver-pasi féleség.
- Ki az? - ez lehet furcsán hangzott, de elvégre miért ne kérdezhetném meg? Ő csak egy 'Miért?'-tel kérdezett rá az én kérdésemre - Lehet ismerem.
- Nem. Ő idősebb, már nem sulis - ezzel egy furcsa tekintettel válaszoltam, amit ő egy mosollyal lerendezett - Szóval milyen lányról beszéltél itt? Mert nem hiszem, hogy egy fiúnak azt akarod mondani, hogy 'lenyűgöző vagy', kivéve ha nem irántuk érdeklődsz...
- Nem, nem vagyok buzi. Igen, egy lányól van szó. Emilynek hívják, és úgymond tetszik - újra rugdosni kezdtem a köveket, idegesebb lettem.
-  Hastings?
- Nem. Marin - vágtam rá.
- Nem ismerem... És mi a te neved?
- Liam Payne. A tiéd?
- Ó, a One Directionból? Az enyém Ally Hawkins.
- Igen onnan - mosolyodtam el, és megörültem, hogy felismert, DE nem kezdett el sikítozni.

#1. - In my case...

Nem hiszek a véletlenekben. Úgy gondolom, hogy minden okkal történik. Valahol a nagy könyvben le van írva a sorsunk, csak nem tudjuk, hogy mi az. Ezért nem értem, hogy miért történt velünk ez. Nem tudhatjuk, hogy mikor jön a jó vagy a rossz. Sokan örülnek a jónak, de van aki még egy kis rossznak is, mert tudja, hogy utána jó dolog fog történni, ezeknek az embereknek a háromnegyedét hívjuk optimistáknak, a többit...a többit pedig csak embernek. Bár ennek a 'minden rossz után jó következik' elvnek az esélye ötven százalék, mert nem tudhatod, hogy éppen nem rosszabb jön. Ezt csak az tudja megmondani biztosra, aki leírta a nagykönyvbe a sorsod. Ezért is nincsenek véletlenek az én gondolkodásom szerint. Például az iskolában kapsz egy jó jegyet. Ez nem lehet véletlen, mert ha tanulsz akkor nem véletlenül kaptál jó osztályzatot. De a másik verziója, hogy nem tanultál mégis jót kapsz, na azt már szerencsének hívjuk.
A legjobb barátom mindig azt mondta, hogy a csajok imádják az ilyen agymenéseket, amit most írtam le. Bevallom, régen tetszett ha egy lány megveszik értem és az ellenállhatatlan mosolyomért. Igaz, nem mutogattam szívesen a csábítós oldalamat, nem olyan vagyok. A mosolyomat már a világ minden táján hiányolják, na meg azt is, hogy egy képet lássanak rólam, vagy csak egy tweetet olvassanak a Twitteremen. Nagyképűen hangzik, de már párszor megkaptam úgy mindenkitől. Akikkel együtt lakom, akikkel találkoztam az utcán és még a kórházban is hallottam az orvosoktól, de ha ez nem elég akkor a szüleim is így köszönnek el tőlem a telefonban és a pszichológusom is elvárja, hogy ha egy milliméternyit is, de görbüljön felfelé a szám. Azt mondják a lelkivilágom megsérült, de mégis többet várnak el tőlem mint azelőtt.
Nehéz megpróbálni úgy élni mint azelőtt hogy ha 'félreérthető veszteségem' van. Először nem értettem, hogy mit is jelenthet ez, aztán Wren - a nővérem orvosa - elmagyarázta. Ez egy orvosi fogalom, ami azt jelenti, hogy valakit elveszítettünk, de a teste még él. Például egy katona eltűnik, vagy mint az én esetemben, valaki súlyos agykárosodást szenved...

                                                                                            Liam Payne, 2013. 01. 22.

Prológus

Liam Payne félreérthető veszteséget "szenvedett" egy autóbaleset után. Ez azt jelenti, hogy valaki akit szeretett elment, de a teste még él. Elment, de mégis itt van. Például amikor egy katona eltűnik, vagy valaki súlyos agykárosodást szenved de még életképes, mint a nővére.
Liam nem tudja feldolgozni a történteket. Barátjai bármit megtennének, hogy ő újra a régi legyen, de a fiú még csak annyival se segít, hogy éreztesse velük az állapota javulását. Persze, azt nehéz megtenni, ha nem így van. A négy fiú azonban nem hagyja ennyiben, hiszen ha ez így megy tovább akkor vége a bandának, aminek az ellenkezőjét a több millió sikítozó rajongó és a fiúk hite/akarata akadályoz meg.
Az állapot nem javul, sőt a dolgok rosszabbodnak mikor a lány meghal és a srácok is kezdik hinni, hogy itt a vég, ugyanis Liam még csak beszélni se hajlamos. Terápiákra járatják de mind hiába. A pszichológus azt kéri Liamtől, hogy egy naplóba írja le érzelmeit. A fiú sok időt tölt azzal hogy gondolkozzon ezen, mikor beleegyezik és naplót ír a napjairól a testvére nélkül.
Idő közben Liam megismerkedik egy lánnyal, aki miatt az élete 180 fokos fordulatot vesz. A One Direction úgy gondolja, hogy 'minden rossz után jó következik' alapon vége a sok szenvedésnek, és minden újra visszaáll a régi kerékvágásba, viszont ők nem tudják, hogy Allynek milyen múltja van, na meg Liam milyen butaságokat csinált még anno.
Talán ez az oka az újabb balesetnek? Talán valaki nem szívesen látja Allyt a fiúk életében? Vagy talán egy nem szívesen látott személy csak úgy a semmiből előugrik?